1138 Budapest, Váci út 168. Facebook Google+ Twitter

Tobozmirigy és az alvás

 

 

A tobozmirigy az agy közepén hátrafele nyúlik, így a középagy hátsó felszíne mögött fekszik. Alváslaborokban végzett kutatások szerint a mágnesesség és a fény közvetlenül és közvetetten hatással van a tobozmirigy működésére. A Vizsgálatok folyamán kiderült, hogy a tobozmirigy melatonin termelése erősen összefügg az alvás és az ébrenlét ciklusával. A laborokban vizsgált tesztelések folyamán arra a következtetésekre jutottak, hogy a nappali ébrenlét folyamán a mirigy működése nagyon alacsony, tehát a fény gátolja annak működését. Az este közeledtével lassan emelkedik, majd az alvást követően az alvási ciklus közepén kb. 3 óra körül tetőzik a melatonin termelés és ezt követően folyamatosan csökken. A kutatások folyamán tisztázódott, hogy befolyásolni tudja az agyalapi mirigy, a mellékveséknek, a hasnyálmirigynek, a mellékpajzsmirigynek és a nemi mirigyeknek a termelését. A speciálisan a matrac gyártásban alkalmazott mágneses szálak az éjszaka folyamán pozitív hatással vannak a melatonin hormontermelésre. Az elalvási idő és az alvás közbeni mozgás csökken, a mély alvás fázis (REM) pedig emelkedik, ennek következtében az alvással töltött időnk növekszik. A nem megfelelő alvásidő a minden napjainkra is kihatással van, fáradékonyabbak, ingerlékenyebbek és türelmetlenebbek leszünk. Egy felnőtt átlagosan 7-8 óra alvást igényel, ellenben egy csecsemő 16-18 óra, az óvodás gyerekeknek 10-12 óra és a kamaszoknak pedig 9 óra alvásra van szükségük. Természetesen ezek az adatok személyenként, kortól és az alvás minőségétől is függnek, hogy kinek mennyi alvásra van szüksége.